január 2011

Németh Károly

Édesapja Németh Péter Németh János nemeskei lelkipásztornak és felesége, Erőss Lujza, Erőss Sándor darányi lelkipásztor leányának volt a fia. Apai és dédapja anyai ágán is "ároni" a családja, és több, mint 200 éve lelkészkednek Somogyban. Édesapja, mint árva gyerek nagy nélkülözések között nevelődött fel. Iparos lett. Elemi iskolába Darányban járt Vecsey József keresztapja elé. Amikor az ötödik elemit is elvégezte, a szülei a rokonság bíztatására, hogy helyreálljon a családi folytonosság a lelkészi pályán, Csurgóra került gimnáziumba.

Nébli Vendel Dr.

Csökölyben járt elemi iskolába. 1937.szeptember 1-jén került Csurgóra.A Polgári Kaszinó épületéből kialakított externátusban lakott.A tantermük a volt tanítóképzőben volt,közel a lakásához. Mindvégig tagja volt a cserkészcsapatnak. Sokat jelentettek számára a cserkészházban eltöltött órák, a kirándulások. A diákszerelem is tovább él: Feleségével, Raksányi Magdolnával együtt voltak csurgói diákok. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1950-ben matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett.

Nagy László

Gyermekkorát Lovasberényben és Baksán töltötte. A gimnázium második osztályába járt, amikor édesanyját fölhelyezték Budapestre. Csurgóra- kerülésében szerepet játszott az, hogy egyik nővére megbetegedett, sőt meg is halt TBC-ben. A testvérei szerint azért jött Csurgóra, nehogy elkapja a betegséget. Ő azonban önéletrajzában erről így írt: "A gimnázium második osztályába jártam, amikor anyámat fölhelyezték Budapestre. De az öröm nem tartott sokáig. Egyik nővérem meghalt tébécében. A szigorú protestáns gyász és a kuporgatás miatt sokat szenvedtünk.

Mozsonyi Sándor

Édesapja,Mozsonyi Sándor 41 évig volt református lelkész,szintén a csurgói református gimnázium tanulója volt.Kadarkút község díszpolgára volt, három évig a gimnázium igazgatótanácsának elnöke. Nagy érdemeket szerzett a Kaposvár-Barcs vasútvonal megvalósításában.Anyai nagyapja,Körmendy Sándor,a nevéhez fűződik a a gimnázium főgimnáziummá fejlesztése.A gimnázium első négy évfolyamát Fiumében és Késmárkon végezte német és olasz nyelvi ismeretei megszerzésének érdekében.

Mészáros István Dr.

Szilasbalháson született, édesapja bognármester volt. A gimnázium első négy osztályát Gyönkön, az V.- VIII. osztályt Csurgón végezte. 1946 és 1950 között elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát. 1950- ben szerzett oklevelet. 1950 és 1956 között tanársegédként, 1966 és 1970 között adjunktusként, 1970- től 1996- ig docensként oktatott a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1979 és 1986 között a Gépészmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese volt, 1989 és 1995 között a Mezőgazdasági Géptan tanszék vezetője. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet Kert.

Máté Lajos

1875 szeptember 1-jén iratkozott be az akkor még hat osztályú csurgói gimnáziumba. Idősebb tanárai születési- és tanulóévei oly közel estek Csokonai korához, hogy ők már mint közvetlen szem- és fültanúktól értesülhettek tanáraiktól a költő- tanár viselt dolgairól. Ezek a régi tanárok mutatták meg nekik azt a kupás helyet az iskola kertjében, ahol Csokonai, tanítványai társaságában szívesen időzött.. Ezt a helyet Máté Lajos élénken az emlékezetében tartotta.

Lengyelfi Miklós

Szülei gyermekkorában Csurgóra költöztek, édesapja itt volt postamester.Végzős diák volt, amikor a fiatal testnevelő tanár, Együd Árpád megalakította az ország első középiskolás néptánccsoportját.

Kovács Kálmán

A népi írók mozgalmának hatására papok,tanítók járták az elemi iskolákat,és igyekeztek kiemelni a tehetséges diákokat.Így került Csurgóra ingyenes tanulónak.A pártfogást,útjának egyengetését azzal hálálta meg,hogy a gimnázium minden osztályát kitűnő eredménnyel végezte el.A csurgói gimnázium alma mater lett számára,ahová professzorként is szívesen visszatért előadást tartani vagy ünnepségek résztvevőjeként.A "kálvinista Róma" nemcsak Csokonai révén vonzotta,ide egyengette útját a kitaníttató református egyház is.Irodalmi pályája szorosan összefügg a debre

Noszlopy Gáspár

Szülőhelye ma egyesült településként Újvárfalva része. Régi nemesi családból származik. Bátyja, Antal 1814-ben született. Csurgón, Kaposváron és Sopronban járt gimnáziumba, 1830-tól a pesti egyetemen tanult. 1837-ben a megyegyűlésen hirdették ki ügyvédi diplomáját. Noszlopy Gáspár az 1831/32-es tanévben a csurgói református gimnázium tanulója. A tanév második felében tartott nyilvános vizsgán hét tanuló közül az első helyen végzett. 13 tárgyból osztályelső minősítést kapott.

Kiss Ernő

Az egykori Tisztviselő, hivatalosan Sárközy Andor, mai nevén Zrínyi utca 25 alatt nőtt fel. Édesapja Kiss János köztiszteletben álló ácsmester iparos volt. Nyolc éven át a Csurgói Református Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanulója volt, 1947-ben érettségizett. Árpád öccse szintén a csurgói gimnázium diákja volt. 1948/49-ben az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Főiskolai karán tanult, 1952-ben az Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. 1959-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa lett.