Ballagás a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban
"De tán jő / Oly idő, / Melyben nékünk / A vidékünk / Új Hélikon lesz."
Édesapja a 20-as évek elején került Jákóra preoráns tanítónak.Az elemi iskola alsó négy osztályát otthon töltötte. Az ötödik osztálytól a kaposvári Somssich Gimnáziumban tanult, majd a negyedik osztálytól a csurgói gimnáziumba került.Itt Raksányi Lajos volt a rajztanára.Érettségi után felvették a főiskolára. Tanulmányait a világháború megszakította. A tanszéken maradt tanársegédként. Nem akart a fővárosban maradni, úgy érezte, kötelessége van a szülőföld iránt. Kaposvárra került, ahol rövid idő alatt a szakfelügyeletet is rá bízták.
Ősei a 18.században telepedtek le Németországból.Édesapja a Tolna megyei Földespusztán volt intéző.Itt született ő és két fiútestvére. Öccse,Söveges Aladár, szintén bencés lett. Hároméves korában a szülei a bakonyi Pénzeskút faluba költöztek.Ekkor került a csurgói református gimnáziumba, amelyet jó iskolának tartott, és ahol jól is érezte magát. Fennmaradt füzetei elárulják irodalmi érdeklődését, már ekkor, tizenöt- tizenhat éves korában sok versrészletet,idézetet írt füzetébe. 1932.június 15-éről található az első bejegyzése: "Naplót írok.
Dédapját még Kovácsnak hívták. Lelkész volt, részt vett az 1848-as szabadságharcban. A vereség után keresték, de az Alföldre menekült, ott álcázásul felvette a Schmidt nevet.A csurgói gimnáziumban festőművész-rajztanára indította el a művészi pályán. Az iskola őrzi két fiatalkori munkáját. Az egyik Szabó Bálint esperes arcképe. 1942-ben főiskolásként festette meg a hedrehelyi esperest, aki az istvándi lelkész fiát nyilvánvaló jól ismerte. A szintén pedagógus feleségével, Amáliával együtt Kőszegen tanítottak. Részt vett a forradalomban.
A Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványa és Bosznay István növendéke volt. Jászapátiba került, ahol Vágó Pál oktatta.1925-től állított ki a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban. 1936-ban és 1943-ban gyűjteményes kiállítást rendezett konstruktív szemléletű városképeiből és a dunai halászok életét ábrázoló figurális kompozícióiból. Restaurálással is foglalkozott. (Dr. H.J.)
Édesapja, Ruzsás Lajos, amikor a fia Csurgóra került a siklósi községi polgári fiúiskola IV. osztályából, Siklóson volt református lelkész. Csak egy évig tanult Csurgón. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti Pázmámy Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1938-ban történelem-latin szakos középiskolai tanári, 1939-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1939-42-ben a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának, 1942-45-ben a budapesti Lónyai úti gimnáziumnak volt a tanára.
Szülei 1938- ban költöztek Nagykanizsára.Öccsével együtt Csurgóra járt gimnáziumba 1942- ig.
Iskoláit szülőfalujában és a Csurgón végezte. Itt érettségizett 1950-ben. Beiratkozott a soproni Erdészeti Főiskolára, de a nyári szünetről már nem térhetett vissza Magyarországra. Nyírágón és Fegyverneken tanított, majd 1953-1957-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán. Egy ideig kiadói szerkesztő, 1956-tól a Hét belső munkatársa, 1960-tól nyugdíjazásáig (1995) főszerkesztő-helyettese volt. Első verseit az Új Szó és a Fáklya közölte 1951-ben.