Rólunk írták

Szalagok Csíksomlyóra

Forrás
Spiritus
Megjelenés dátuma
Hetedik alkalommal került sor a csíksomlyói zarándoklat megünneplésére a Jézus Szíve Templomban. Iskolánk diákjai is résztvevők voltak és szereplésükkel is emelték az ünnep fényét.

Érzékeny rezdülés a világra

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Varga Róza és Varga Luca Kató, iskolánk diákjainak bemutatásával foglalkozik a szerző írása. A közelmúltban lett megnyitva a két kislány rajzainak kiállítása, mely a tehetségükről ad bizonyságot.

Plébános a volán mögött, hittanverseny zsíroskenyérrel

Forrás
SONLINE
Megjelenés dátuma
Félezer gyerek és mögöttük a rengeteg felnőtt: hitoktatók és papok, akik felkészítették és elhozták őket, meg a további "szállítók" között a szülők, valamint a házigazdák segítői, akik fáradhatatlanul szervezik és vezénylik le immár sok éve a kaposvári egyházmegye hittanversenyét Csurgón.

Hosszú ráfutás után jön a tragikus vég

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Tradicionális és innovatív értékek tudatosítása és érvényre juttatása a fenntartható közösségi életmód szolgálatában - címmel zajlott kétnapos konferencia iskolánkban és városunkban. A fenntarthatósággal kapcsolatos konferenciáról iskolánk diákjai is nyilatkoztak.

A csurgói Csokonai a megyei bajnok

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Az V. korcsoportos bajnokságban gimnáziumunk csapata 100 százalékos teljesítményt nyújtott a megyei diákolimpián, így méltó volt az első helyezés elnyerésére.A csapat edzője Vörös Károly tanár úr volt.

Csurgó és a numizmatika

Forrás
Éremtani Lapok
Megjelenés dátuma
Dr. Mészáros István öregdiákunk, nyugalmazott egyetemi tanár tájékoztatót adott az olvasók számára a csurgói gimnázium éremgyűjteményének sorsáról.

Itt lőtt Kádár

Forrás
Népszabadság
Megjelenés dátuma
Csurgó város fényképekkel illusztrált rövid, köztük a gimnázium bemutatása az országos napilapban.

Nem lazít a miniszter

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Iskolánk könyvtárát látogatta meg a miniszterelnök-helyettes októberben. Nagy érdeklődéssel csodálta meg Nagykönyvtárunk ritkaságait.

Mozgósító ereje lehet...

Forrás
Új Ember c. hetilap
Megjelenés dátuma
A papság évében rendezett megyei katolikus hittanversenyen ötszáz fiatal képviselte a saját egyházközségét. A verseny után a résztvevők megtekinthették Iváncsits Tamás Péter és Néró című rockoperáját.

Hittanosok versengtek

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
A református gimnázium és a csurgói művelődési ház adott otthont az idei katolikus egyházmegyei hittanosok versenyének. A 423 versenyző ötféle kategóriában mérte össze tudását.

Mit szól hozzá?

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Kóta Péter, a csurgói Csokonai gimnázium diákja nyilatkozott a tanulás hasznáról.

Sokoldalú tanárról szól a pályamunka

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Nagyfi Zita, a Csokonai Gimnázium tanulója -Dubito ergo sum c. Áts Etele tanár munkásságát bemutató dolgozatával második díjat vehetett át az Akadémia nagytermében. Felkészítő tanárai Violáné Bakonyi Ibolya és Kazinczy Enikő tanárnők voltak.

Haiti károsultaknak gyűjtenek

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
A haiti földrengés károsultjai számára is gyűjtöttek a református gimnáziumban. Már több hete tart a szervezése a közelgő Református Középiskolák Temészettudományos Diákkonferenciájának. Az előrehozott érettségi vizsgáról is olvashatunk a cikkben.