Kondor József

Kondor JózsefA gimnáziumot Zilahon végezte 1868-tól 1876-ig, a bölcseleti tanfolyamot 1876-tól 1880-ig a kolozsvári egyetemen. 1882-ig a kolozsvári ev. ref. kollégiumban volt alkalmazásban, 1882 óta a csurgói ev. Ref. főgimnáziumban a magyar és német nyelv és irodalom rendes tanára. 1883-ban nyert tanári oklevelet.

Tanári működése alatt két ízben tett hosszabb tanulmányutat az osztrák tartományokban, majd Bajorországban. Cikkei a gimnáziumi értesítőben, az Iskolai Szemlében, a Dunántúli Protestáns Lapban, a Közoktatásügyi Szemlében, a Népnevelők Lapjában, a Prot. Egyh. és Isk. Lapban, a Hunyadban, a Csurgó és Vidékében jelent meg. Jelentős munkája: Két tanulmány (Csokonai-Lenau) 1897-ben jelent meg Csurgón. Az első tanulmány (Csokonai Somogyban) a gimnázium értesítőjében és az Iskolai Szemlében is megjelent. A Csokonai Kör elnökeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a költő-tanár emlékének ápolásában. A diákjaival közösen rendezett előadások bevételéből festették meg Aggházy Gyulával a gimnázium tulajdonában levő portrét. 1887.október 26-án a református templomban tartott avatóünnepségen hangzott el a már említett Csokonai Somogyban című előadása.

A kir. magy. term. tud. társulat tagja, a Csokonai-kör elnöke. Beteges állapota miatt 25 évi buzgó szolgálat után 1907. november 1-jétől saját kérésére nyugdíjazták. 1909-ben jelent meg A m. nyelv és irod. dióhéjban. Segédkönyv a középisk. V.-VIII. o. számára című könyvének II. kiadása.

(Dr. Horváth József)