Jurta, de nem Mongóliában
2014. március 20-án egy érdekes programon vehettünk részt a csillagász körösökkel. A Kolping-Nagyváthy Középiskola aulájába kitelepült egy mozgó digitális planetárium. Lehetőséget kaptunk, hogy mi is meglátogassuk a csillagászati előadást, a Baksay Alapítvány támogatása révén. A rendezvény sajnos éppen egy napra esett a Kenguru matematikai versennyel ezért még futnunk is kellett, hogy elérjük az előadás kezdetét. Bár megérte a kis kellemetlenséget, hiszen cserébe a Naprendszerben és a csillagos égbolton utazhattunk a kivetített 3d-s képek segítségével.