január 2011

Köszöntő

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Szászfalvi László köszöntője a Csurgó és környéki szőlősgazdákhoz. A cikkben szerepel a bormúzeum, mely jelenleg városi múzeumként funkcionál: ez volt "Somogy első oskolája", mely 1993-ban került vissza a református egyház tulajdonába, amit aztán az egyház 50 évre az önkormányzatnak adott bérbe.

Nagyváthy Emléknap 2002.

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Február 22-én a Nagyváthy Emléknap alkalmából Szászfalvi László polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte az ünnepség résztvevőit a Csokonai Közösségi Házban. Emlékező műsort a Csokonai Református Gimnázium diákjai adtak. Felkészítő tanáruk Varga Jánosné Kreszán Anna volt.

Program az erdősítésre

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Elkészült Csurgó és térsége erdőfejlesztési terve. A tervben a helyi védettségű természeti értékek között a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium parkja is szerepel.

Új időszámítás

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
A csurgói intézményvezetők december eleji eszmecseréje után állandósultnak ígérkező kapcsolat alakul a két középfokú tanintézet között. A Nagyváthy Középiskola karácsony előtti sporttalálkozóra hívta a református gimnázium tanárait és diákjait. A testvéries döntetlen után tavasszal a Csokonai Gimnázium lesz a házigazda.

Adóból diákok támogatása

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Több magánszemély személyi jövedelemadójának 1 %-át a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Öregdiákjainak Szövetsége számlájára utalta át. Ebből az összegből karácsony előtt öt tanulót értékes könyvvel, tudományos zsebszámológéppel, szótárral jutalmaztak.

Európa-osztályban a csurgóiak

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Már negyedik éve a németországi Bielefeld városában csurgói diákok részvételével kezdődött meg november 12-én az Európa-osztály szokásos későőszi kurzusa. Fenyőfalvi Anett és Jakab László a húsz fős osztályban nemcsak iskoláját, a csurgói református gimnáziumot, hanem Magyarországot is képviseli.

Másfél évtizede Csurgón

Forrás
Csurgó és környéke
Tartalom kép
Megjelenés dátuma
Szolgálatba állásuk tizenötödik évfordulója alkalmából köszöntötték a csurgó-alsoki gyülekezet hívei Szászfalvi László és Szászfalviné Farkas Judit református lelkészt.