Csurgón, a Basakúti utcában nőtt
fel. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában végezte általános iskolai, a
Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban középiskolai tanulmányait. 1971-ben érettségizett. Itt a szintén
egyetemi tanárrá- lett Seffer Istvánnal (akivel padtársak is voltak) Pókos
Ferenc tanár úr kedvenc tanítványa volt. Kémiából
országos negyedik helyezést ért el. Fizikából Frankl Péter matematkus zsenit is
megverte, de történelem versenyt is nyert. Édesapja három szakmát (pék,
cukrász, szakács) szerzett.
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium könyvtárának adományozta Szigetvári György Ybl-díjas építész az új csurgói református templom teljes dokumentációját.
A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium 11.A és 11.H osztálya számára 300.000 forintot nyertünk a Julianus Testvériskola Program Osztálykirándulási pályázatán. A kirándulás érintett települései, vidékei: Nagyszalonta, Nagyvárad, Királyhágó, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torockó, Nagyenyed, Segesvár, Fehéregyháza, Székelykeresztúr, Békás-szoros, Gyilkos tó, Korond és Déva. Testvériskolánk a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium, de odafelé 1-1 éjszakát aludtunk Nagyvárad mellett (Élesd fölött Vánsonkolyoson) és Nagyenyenden is.
Sándor, Bálint és István után 1930-ban László fiát is hazavitte a csurgói református gimnáziumból Arany Bálint. "20 éven keresztül én láttam el Arannyal a csurgói gimnáziumot." - mondta. Bálint fia nevét hamar megismerte az ország. A csurgói egyházi iskola újraindulását már nem érhette meg, de mihelyt lehetett, már az iskolaszervezés időszakában alapítványt tett az özvegy férje egykori iskolájának. Az alapító okiratot idézve: "Arany Bálint mindig szeretettel és hálával emlékezett hajdani iskolájára. Az az útravaló, melyet ott kapott, kihatott egész életére..."
Maczkó Gyula csurgói esperes-plébános és Smidéliusz Zoltán gyékényesi evangélikus lelkipásztor korábban esperes, majd püspök-helyettes három évvel ezelőtt kezdték el azt az eszmecserét, amelynek első állomása a megigazulásról szóló tan közös értelmezése volt...