október 2010

Bodola László

Erdélyben, Háromszéken született. Elemi és gimnáziumi tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumban és a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte. Tanári munkáját Csurgón kezdte meg 1883-ban a református főgimnáziumban. Az Erdélyiek, dr. Vida Károly, Kondor József, Nagy József és Bodola László nagyjából egy időben jöttek Csurgóra, és új színt hoztak a gimnázium életébe. Bodola Lászlót kedvelték diákjai, mert remek közvetlenséggel tanította a fizikát, könyvet alig használtak, magyarázat és jegyzetek után tanultak, és mégis tudtak.

Bartol Antal

Nagykanizsán született 1932-ben. 1954-ben Pécsett a Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar-orosz szakos tanári oklevelet. 1954 és 1960 között a gyékényesi általános iskolában tanított. 1960-tól 1963-ig a csurgói járási művelődési ház igazgatója volt. Ebben az időben elindította az ifjúsági klubmozgalmat, nyolc községben sikerült megszervezni. Mint elnökhelyettes bekapcsolódott a járási Sportszövetség munkájába, amelyet társadalmi munkában végzett több, mint tíz évig, a járás megszűnéséig. 1963-tól hét éven át a csurgói járási tanács népművelési felügyelője.

Magyarnak lenni érzés dolga

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
A Somogyi Hírlap fotókiállításának megrendezésére a csurgói Csokonai református gimnázium lépcsőház-galériájában került sor, melynek megnyitását a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett ünnepségen nyitották meg. Kitüntetéseket adományozott ezen alkalommal a csurgói önkormányzat a város rangjának emelésében hatékonyan résztvevőknek. Az ünnepségen köszöntőt mondott Simon Mihály és a műsort a református gimnázium tanulói adták. Kitüntetésben részesültek többek között Viola Ernő és Violáné Bakonyi Ibolya, a gimnázium könyvtárosai is. Szászfalvi Lászlóné református lelkipásztor a Népek, korok Bibliái című kiállítást ajánlotta a közösség figyelmébe

Rosszcsont diák volt Baksay püspök, de mégis lett valaki

Forrás
Somogyi Hírlap
Megjelenés dátuma
Baksay Sándor Csurgója címmel jelent meg a csurgói református gimnázium nyugdíjas levéltárosának, Horváth Józsefnek a legújabb könyve. A Baksay születésének 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mutatták be. Szabó Sándor főtanácsos, a Baksay Alapítvány elnöke méltatta a kiadványt és Baksay Sándor lelkipásztort, tanárt, püspököt, szépírót és néprajzkutatót, aki tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, továbbá díszdoktora a genfi egyetemnek. Rosszcsont diákként kezdte pályafutását az alma materben, ám a gimnázium 100 éves ünnepségén mondott gondolata - "Erős vár minékünk Csurgó" - már szállóigévé vállt.

Tankkal jöttek érte Kaposvárról

Forrás
Somogyország
Megjelenés dátuma
Mindössze másfél évig lehetett a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanára Pápa János.Mintha csak jóvá akarná tenni a mai református gimnázium az ötven évvel ezelőtti sérelmeket, tanára 80. születésnapján a várossal és a családdal karöltve az iskola dísztermében köszöntötték. Az igazi meglepetés saját életrajzi írásának megjelentetése volt. Visszaemlékezéseit eredetileg a gyermekei számára gépelte. A szerző tudta nélkül csapatmunkában, Czupi Gyula szerkesztésében nyomtatásban is kézbe vehette Megszenvedtem '56-ot - forradalom Csurgón című könyvét.