szeptember 2010

Csokonai Vitéz Mihály

A magyar felvilágosodás legnagyobb költője Debrecenben született 1773-ban. A Debreceni Kollégiumból 1795-ben eltávolították. Sárospatakra ment jogot tanulni, majd Pozsonyban, a magyar országgyűlések városában kísérelte meg versei kiadatását. Komáromban szerelemre lobbant a Lilla-versek múzsájába, Vajda Juliannába. A leány családja által elvárt tisztes állás reményében a keszthelyi gróf Festetics Györgytől 1798. január 22-én kérte: ”méltóztasson engemet valamelyik Oskolájában Professzorságra kegyelmesen felvenni.” A számításba vett egyik iskola a csurgói volt.

Bene Kálmán Dr.

Kolozsváron született 1882-ben. Középiskolai tanulmányait a budapesti református főgimnáziumban végezte. 1900-ban tett érettségi vizsgát, majd a budapesti magyar királyi tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója volt 1900-tól 1905-ig. 1907-ben szerzett magyar- latin szakos tanári oklevelet. Tanári pályafutása 1907-ben kezdődött. A gyönki református gimnáziumban tanított. 1910-ben a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen tett doktori szigorlatot „Tompa és a természet” címmel írt disszertációjának megvédésével. 1917-ben Csurgón átvette Dr.

Bárdi László

Mosonmagyaróváron született 1932-ben. Mindkét szülője erdélyi. Édesapját a második bécsi döntés után Szamosújvárra helyezték. Itt járt gimnáziumba. A világháború után a bonyhádi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az egyetemen történelem- földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1974-ben az ELTE-n „summa cum laude” minősítéssel doktori fokozatot szerzett. 1954 szeptemberétől lett a csurgói gimnázium tanára. Csurgóra kerülve meglepődött, hogy egykori szamosújvári tanárai, Matyasovits Ferenc és Együd Árpád kollégája lett.

Áts Etele

Bereg vármegyében, Polenán született 1913-ban, ahol édesapja mint uradalmi erdész szolgált. 1916 táján a Bihar megyei Bátyok községbe, majd 1919-ben Bihardiószegre költöztek. Itt érte őket a román megszállás. Itt végezte az elemi iskola négy osztályát, két évig román nyelvet is tanult. Mivel nagyszülei Túrkevén laktak, a közeli mezőtúrra került gimnáziumba, ahol 1931-ben érettségizett. A debreceni egyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet 1936-ban. Az egyetem elvégzése után Karcagon volt internátusi felügyelő tanár 1936-tól 1941-ig.